Talán a legtöbbször elhangzó kérdés, hogy hogyan is jött ez az állatozás, állatos coaching dolog. Legutóbb a TV interjú kapcsán, hangzott el az érdeklődés, miért pont a cicák. Nem biztos, hogy azt válaszoltam, amit akartam, nem emlékszem, nagyon izgultam… 😀
Viszont arra gondoltam, hogy akkor megírom. Hosszú lesz. Viszont amellett, hogy személyes sztori, lesz benne sok tanulság másoknak is, tehát aki tart állatot, kérem, olvassa végig. Lehet, hogy szuper gazdi vagy, akkor kinevethetsz, bosszankodhatsz, de lehet, jobb társa leszel a melletted élő kis lénynek.
Vekerdy gyerekek kapcsán írta alapvetően a Jól szeretni c. könyvét. Viszont az alapgondolat azt gondolom minden élőlénnyel való kapcsolatunkra vonatkoztatható. Sőt, kell is.
A gyermekkor, az állatos coaching előtt
Egy kőbányai panellakásban indult az életem, nagypapámnak volt egy telke az agglomerációban, neki voltak állatai. Azonban amióta az eszemet tudom, nekünk is volt a lakásban kisállatunk. Mindig is rajongtam az állatokért, természetért. Lételemem az erdő, hegyek, kis patakok, és a Földünk védelme. Jól csináltam-e? Áh, dehogy! Borzasztóan nem. Már nem hibáztatom magam.
Kisgyermekként nem rendelkeztem nyilvánvalóan elég infóval, főleg nem állatos coaching ismeretekkel, és a felelősség is inkább a szüleim kezében volt, de ők se tudták hogyan kéne jól csinálni. Szerettük az állatainkat, de közel sem úgy adtunk meg nekik mindent, ahogyan szükségük lett volna.
Mivel azt látom, hogy eltelt néhány évtized, sok háztartásban még mindig élnek a rossz berögződések, nyugodtan lehet a mi hibáinkból tanulni. Ráadásul a kereskedésekben is árulnak rengeteg olyan eszközt, és játékot, ami kifejezetten árt, ezt pedig őszintén szólva sem tudom felfogni. Olyan ez, mint a csecsemőknél a kenguru, amiben a baba kifordítva van, háttal a szülői hasnak, pont ennyire rossz a papagájnak a tükör a kalitkába. Amúgy a kalitka sem ideális tartási körülmény, de erről lejjebb.
Egész jó irányelv az Állatvédelmi törvény. Rengetegen nem tudják, hogy amit tesznek, az egyébként nemcsak, hogy nem oké, jogellenes is. Most azt inkább hagyjuk, hogy aki tudja, mégis csinálja, annak mit kívánok.
Gyermekkori állataink
Nézzük akkor kronológiai sorrendben. Nagypapám kutyájától úgy féltem kisded koromban, hogy magnón játszották le otthon a hangját, hátha megszokom… Aztán jött a Papám Pötyije, nagyon szerettem. Szült két kiskutyát, Buksit és egy másikat, akit örökbe adtunk. Pötyi elcsavargott. Ezt mondták.
MA már tudom, hogy valószínűleg más történt. Papám már nem él, halottról vagy jót vagy semmit és imádtam, minden tisztelet az övé, ahogy az unokáit szerette és még ezer dologért, az ő idejében, még más szokások voltak. Felnőttként fogtam fel azt is, mit jelentett, mikor a szomszéd kitette zacskóban a kiscicákat a szemétre. Közel 40 éve. A baj, hogy ilyenek ma is történnek. Buksitól nem féltem.
Ő volt a nagycsalád kutyája. Mindenkivel végtelenül kedves volt. Én a mai napig félek a kutyáktól, de tőle sose féltem. A lakásban volt kisegér, papagáj, pinty ezekben az időkben. Gyereket tényleg soha nem hagyunk egyedül az állatokkal. Büdös volt a kisegér. Gondoltam, kimosom a játék NDK mosógépemben, víz, szappan, minden, ami kell…
Az egér túlélte, de nem értettem, miért harapott meg, hiszen én csak jót akartam neki… A papagájunk, a sárga hullámos Pubika, szerintem sose hagyta el a mini kalitkáját, amiben leélte az életét. A pintyek se, sőt, mikor tojást raktak, odú se volt, nyilván a fióka se húzta sokáig.
Az, hogy társa legyen és kínzás az egyedüllét, egy másik faktor volt, amiről akkor még sose lehetett hallani. Viszont most akkor álljon itt feketén és fehéren, tessék követni a Papgájvilág alapítványt az interneten és okosodni madár témában. https://www.facebook.com/pvalapitvany
A kisiskolás korom
Kisiskolás voltam, amikor a hörcsögök, Fricike és Pici beköltöztek. 3,5 évig éltek velünk boldogan, azt hiszem, velük már akkor nagyon rendesek voltunk. <3 Kutya szóba se jöhetett édesapám szerint a lakásba és végülis Buksi mindenkié volt egy kicsit a telken. De én nyúztam az ősöket egy macskáért. Minden vasárnap délután a menhely adását néztem a TV-ben.
A szülőket levelekkel bombáztam, ha épp nem nyávogtam. Tudtam, hogy nekem kell egy kislány, Daisy nevű cicám. Majd azt mondták, hogy lehet Marci, aki 7 hónapos. Sírtam… de hát mégiscsak macska és beköltözött. A világ legjobb macskája volt. Szerintem. 9 éves voltam akkor, felkészülve már könyvekből, hogy mindent jól csináljak, 21, mikor átkelt a szivárvány hídon.
Sose volt szó cica kiképzésről, de szerettük, imádta a pingpong labdát, kapott finom ennivalót, tiszta almot. Mai eszemmel lekopogom, hogy nem volt tisztasági balesete. Mert ma már tudjuk, hogy 1 cica, két alom. És pisi problémája se volt, pedig az elég gyakori a fiú cicáknál. Övé volt a lakás, a ház, bárhova, bármikor mehetett, igazán el volt kényeztetve. 🙂
Etettem a lakótelepi kóbor kutyát, jártam a környezet szakkörre, szemetet szedtem, lett suli kutya, berepült egyszer egy papagáj az ablakon, befogadtuk, majd visszaadtuk a gazdájának, találtam a panel házak között a fűben hörcsögöt, őt is haza vittem… Apukámnak egész erős idegszálai vannak… 😀
A fiatal felnőttként az állatos coaching felé vezető út küszöbén
Amikor férjhez mentem, na akkor kezdett elszaladni velem a ló… Rózsás fejű törpe papagáj, Csipet, életem első saját kutyája , Pötyi és a macskák létszáma…
Megszületett a kisfiam és akkor utána egy darabig nem nőtt tovább a létszám. Szokták mondani, hogy csak az hiszi azt, hogy mindent tud, aki kb. semmit sem tud. Na, így voltam én kb. a kutyázással. Az állatos coachinghoz kellő ismeretek még távol álltak tőlem. Imádtam a kutyámat. De nem jól. Alap szoci, kutyasuli, kaki szedés, sorolhatnám… egyszerűen semmi. Tényleg. Később már jártunk pórázon sétálni. De behívás és társai, meg engedelmes feladatok, laza póráz, láb mellett követés , még a fogalmak sem voltak meg.
Volt sípolós játéka, de a drága szomszéd megkért, hogy ezt, ha lehet, többet inkább ne… 😀 Tehát volt sok állatunk, szerettük őket, jöttek, mentek, állatorvos, oltások, kaja, alapok megvoltak, de semmi egyéb. Igen, így is le lehet élni az életet. De nem egy tartalmas, és minőségi életet. Pötyike 7 éves olt, mikor egy kedves ismerősöm elkezdett kutyasuliban dolgozni és mentünk hozzájuk szoci foglalkozásra. Akkor kezdett nyílni a világ, igaz, nem nagyon, de már a szemellenző lekerült.
Gyömrő, és egy új élet és csodás világ megismerése
Majd Gyömrőre költöztünk. És megismertem életem első terápiás kutyáját. És a fiaim is. És itt kifordult a világ a négy sarkából. Ez indított el egy másik úton az állatos coaching / állat asszisztált foglalkozások útján. Ha nem vonnám be az állatkáimat a munkámba, csak ennyi hozadéka lenne, hogy jobb gazdik lettünk és már egy egészen más, tudatosabb mintát adhatok a gyerekeimnek, már nyertünk vele.
